11. Műszempilla és pletykálás

halihó van emberkék! jöttem, láttam, győztem, a törivizsgám faszán sikerült, szóval most már gyakrabban számíthattok fejezetekre drágáim :)
nyitottam egy új blogot is, kérlek kérlek nézzetek be a cím:http://cigarettekiss.blogspot.com. nem ennyire felhőtlen lesz a sztori, továbbra is a szerelem lesz a fő mozgatórugó de kicsit árnyaltabb és regényesebb és hosszabb formában, amit szívből remélek,hogy nem baj.A helyszín pedig Olaszország lesz, szóval ebben is változni fognak a dolgok:)  Most azonban maradjunk New Yorkban és Blossom Wright-nál!!! :)

Szerdán Hilary és én elmentünk a Barneys-ba.Hilary az unokatestvérem anyai ágon, de a szülei elváltak, és az anyukájával együtt Kansas-be költöztek, így évente csak párszor láthatom, amikor az apukájánál van Brooklyn-ban. Egyébként tizenhat éves, ami azt jelenti, hogy kicsit érettebb nálam, és hogy jobban ért a sminkeléshez.
Igazi  művészlélek leányzó, raszta-haja van és szinte minden cuccát saját kezűleg varrja. Nem olyan különös szépség, de a kreatívságával, a batikolt kiegészítőkkel és a stílusával feldobja és egyedivé teszi magát.
Suli után indultunk, mert Hil műszempillát akart venni.
Az Ötödik sugárúton található áruházban, a Boots-ban egy kis parfüm és sminkpróbálgatást tartottunk.
- Jaóó, ez mennyire jó! - mutatott egy lilás rúzst.
- Nekem ez tetszik - emeltem fel egy szürke szemceruzát.
- A szemed színéhez jól menne ez a szín... próbáld ki!
Odamentem a próbatükörhöz és húztam egy csíkot. Nem kellett volna!
- Úgy nézek ki, mint aki egy boxmeccsről jön! - panaszkodtam.
- Hahaha, tényleg!! Akarod, hogy kijavítsam? - ajánlotta röhögve Hilary.
- Ó, kérlek! És akkor már húzd ki a másikat is!
- Dupla ütés? Nekem nyolc... - röhögte.
- Na jó, azért ennyire nem vicces - forgattam a szemem.
Bár az igazat megvallva tényleg elég röhejesen néztem ki. Körülbelül mint egy panda.
- És milyen volt a szilveszter? Nem is beszéltünk! - jegyezte meg, miközben kezelésbe vette a szemem.
- Ó, hát.... - és elmondtam neki dióhéjban az egészet.
Csak hümmögés volt a válasz.
- Szerintem ez a Rob nem érezhet igazi szerelmet Sheila iránt. Nekem is volt már pár ilyen srác, és mindig a pia beszélt belőlük. - jegyezte meg kis idő múlva. - Na kész is vagy!
Megtekintettem magamat az egyik szájfényeket kínáló polc mellett felállított tükörben. Nos... Hilary kihozta belőlem, amit tudott....
- Most jöttem rá, hogy a szemceruzák nem nekem valók. Ahogy a szemhéjtusok, púderek és a rúzsok sem - jegyeztem meg szarkasztikusan. - Marad a jól bevált szájfény-spirál kombináció!
Hilary nevetett.
- Látod, ezért születtél természetes szépségnek! Isten tudta, hogy nem fogod majd tudni használni a sminkeket! - hülyéskedett. - Én viszont tudom, úgyhogy segíts nekem műszempit választani!
Miközben a százféle szempilla között válogattunk, megkérdeztem:
- Na és a te Szilvesztered? Jó volt?
- Ó, fantasztikus! - húzta el cinikusan a száját. - Mint általában minden családi "buli"... a felnőttek berúgtak és engem is leitattak... én meg Taylor Swiftet énekeltem az asztalon állva! Ráadásul nem is szeretem Taylor Swiftet!!
Kacagni kezdtem. Elképzelni Hilary-t az asztalon énekelve... elég vicces volt!
- De itt még nincs vége! Ginny néni összehányta a házat, és még velem töröltette fel. Azóta is rémálmaim vannak... ja és nagyapa annyira berúgott, hogy felvette anyu neccharisnyáját poénból! Szerintem ez inkább horrorisztikus!
Kirobbant belőlem a nevetés. Hilary-vel mindig sokat nevetek - állandóan meséli nekem ezeket a kínos családi sztorikat, amik persze állandóan felvidítanak.
Miután kiválasztotta a megfelelő műszempillát, fizettünk és kiléptünk az utcára.
A hó szállingózott, kipufogógáz-szag terjengett a levegőben, a sok sárga taxi kivillant a szürke kocsik tömegéből. Egy öregember egy biciklis-futárral káromkodott, két fiatal srác mindenen röhögött a buszmegállóban joint-tal a kezükben, és egy idős dáma a sicuját sétáltatta. Áh, azok az imádnivaló New York-i telek!
- Nem kapunk be valamit? Kilyukad a gyomrom! - sóhajtotta teátrálisan Hilary.
- Van egy Subway a Kelet 22-ik utcában, üljünk be! - ajánlottam.
Odadobtam egy kis aprót egy indián hapsinak, aki pánsípion játszott a gyorsétterem előtt.
Mikor megrendeltük a kajánkat (Hilary Long-szendvicset, én pedig egy Cézár-salátát) leültünk egy ablak melletti asztalkához és kinéztem az ablakon. A hó nagy pelyhekben hullott, és  filmes hangulatom támadt tőle. Főleg, mivel most fehér volt, nem pedig hamuszínű!
Erről pedig eszembe jutott, hogy pénteken korcsolyázni fogunk menni, ezért fel is vetettem a témát:
- Pénteken elmegyünk korizni a Rockefeller Centerbe pár baráttal. Nincs kedved neked is jönni?
- Áhh, nem hinném. Besegítek apunak a boltban, meg egyébként sem tudok korcsolyázni - vallotta be kuncogva.
- Ez ne legyen akadály! Majd megtanulsz! Amúgy meg Izzy se tud korizni, mert kiment a bokája, mégis eljön.
- Menjetek csak ti, ez a te társaságod nem az enyém - hárított kedvesen két harapás között. - Egyébként ha Izzy nem tud korizni, akkor mit fog ott csinálni? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Hmm...valószínűleg ül a pálya szélén, és őt ismerve biztos a kacsintását fogja gyakorolni, vagy valami ilyesmi.
- Mondtam már, hogy nem vagytok komplettek? - nevetett.
- Köszönöm , ezt bóknak veszem! - mosolyodtam el.