8. Újévi meglepetések

Na csá emberek:D Húú eléggé fel vagyok spannolva, nagyon örülök hogy tetszik  a blog! Annyira jó írni:) Na nem is húzom tovább az időt, jöjjön a fejezet!

 Szerintem kezd beindulni a történet :) Tudom, mindig ezt mondom, de most szerintem már tényleg kezd érdekessé válni.. Végülis döntsétek el ti! Kommentálni ér! ;D

... és így történet meg az első csókom.
Hahaha. Na jó, csak hazudtam. Nem csókolóztam Denzellel. Mindenki körülöttünk elkezdett Boldog Új Évet kiáltozni, ölelgették egymást, Denzel pedig csak várakozóan tekintett rám. És akkor fura dolgok jöttek az eszembe.
Belegondoltam, hogy milyen régóta akartam már csókolózni... már hetedikes korom óta (azaz két éve) vadásztunk megfelelő alanyokra Izzy-vel. Természetesen mi maradtunk az utolsók, akiknek még mindig nem volt dolga fiúval.
Annyi reménykedés és  várakozás után itt a lehetőségem. Egy igazi fiúval csókolózni, akit ráadásul kedvelek is - mint a legjobb fiúbarátomat.
És azt éreztem...
- Boldog új évet, Denz - mosolyogtam rá kedvesen és kicsit lemondóan, aztán nagyon szorosan megöleltem.
... még nem voltam készen a csókra. Illetve nem is tudom, magam sem értettem mi van velem. Úgy éreztem, ha más állt volna ott, akkor hagytam volna magam. De Denzelre nem tudtam úgy tekinteni, mint akivel smárolok... és kicsit meg is ijedtem.
Tudom, ez dedósan hangzik, hiszen ez nem olyan dolog, mint mondjuk egy dolgozat, erre nem lehet felkészülni, gyakorolni... de akkor is.
Úgy éreztem, hogy még nem akarom ezt. Még nem nőttem fel ehhez.
- Boldog új évet, Blossom - motyogta szomorúan, és megölelt.
Valami fura, rossz érzés lett úrrá rajtam. Nem akartam megbántani Denzelt! Próbált nevetni, de elég fancsali lett a képe.
Ledobta a magyalágat a teraszról.
- Denzel... ne már... én... nem akarom, hogy haragudj! Nem akarom, hogy mérges legyél! Nem akartalak megbántani! - már majdnem sírtam.
- Nem, nem, semmi olyan! Minden oké - mosolygott bátorítóan, bár erőtlenül. Megölelt. - Kmh... na most bemegyek... felbontom a pezsgőket.
- Segítsek?
- Ne,ne,ne majd izé segít.. Danny. - azzal hátat fordított és bement.
Én pedig hirtelen tök mérges lettem magamra. Szegény Denzel... hogy lehettem ilyen önző? Miért kellett ilyen szemétnek lennem? Kit érdekel, hogy nem vagyok kész az első csókomra? Nem kellett volna ennyire megbántanom! Látszott rajta, hogy csalódott.
Ahogy bement a házba, üresnek éreztem magamat, mintha most operálták volna ki a májamat, a szívemet és az összes többi belsőszervemet, amit, ha odafigyeltem volna bioszon, most fel tudnék sorolni...
Odamentem a terasz szélére és lenéztem az utcára, a sok boldog és kiáltozó emberre, és ez csak még jobban elszomorított. igazából mindenki boldog, vidám volt körülöttem, csak én nem. Na meg Denzel.
- Hol voltál? Mindenhol kerestünk! - hallottam a hátam mögül Sheila hangját. - Boldog új évet!
- Jaj, neked is! - öleltem meg.
- Valami baj van? Nem tűnsz túl vidámnak... történt valami? - nézett rám aggodalmasan.
- Nem, nem... vagyis de, de mindegy - legyintettem. Kételkedve méregetett.
- Gyere be és meséld el az egészet! Itt kinn úgyis meg lehet fagyni - terelt befelé.
A lakásba menet egy csomó ember jött oda BÚÉK-ot kívánni. Whoopy, Pru, Julie, Lionel, Mutt, Miryam és Wendy, Danny és Bart, satöbbi.
A házból a teraszra kivezető lépcsőn Izzy-t láttam meg. Rohant és integetett.
- Blos, Blos!!! Mondanom kell valaaaaaaaaaaa.....!
PUFF. Megcsúszott a lépcsőn, és elesett. Ez egy kicsit jobb kedvre derített, és nem csak engem, hanem a körülöttem mindenkit, aki látta.
Végre nevettem.
Izzy viszont nagyon nem nevetett, sőt, elég siralmasan tapogatta a bokáját.
- Áú, áucs! Nagyon fáj! Nem bírom mozgatni! Lehet, hogy eltörtem!